Mi a fene, még egy workshop?

NEM!

A FOTÓS MENTOR PROGRAM sokkal több mint egy workshop!
 
Azért hívtam életre, hogy átlépd a határaidat amit még nem tudtál, vagy nem mertél.
Ehhez természetesen 2-3 nap nem elég!!!
Oké-oké, de hogy működik?
A program 4 pont segítségével látható át:
FELMÉRÉS
A Felmérés, mint ahogy a neve is mutatja, arra szolgál, hogy összeismerkedjünk, átlássam a képeidet, munkamódszereidet-eszközeidet, eddigi munkásságodat, és képet kapjak a jövőbeni terveidről ha vannak.
Az első nagy beszélgetés során ezekről fogunk beszélgetni, ez neked semmibe sem kerül, és így kialakulhat a véleményed arról, hogy szeretnél-e ténylegesen belevágni a FOTÓS MENTOR PROGRAMBA.
Oké rendben, vágjunk bele! De mennyibe is kerül nekem a FOTÓS MENTOR PROGRAM?
A FELMÉRÉS utáni részvételek azoktól a meghatározott igényektől fognak függeni, amiket közösen meghatározunk. Hogy hány alkalommal, és milyen intenzitással keresel fel, az csak rajtad fog állni. Éppen ezért, a fizetési konstrukciót is ehhez igazítottam, így alkalmankénti támogatási megoldások lesznek elérhetőek számodra, amivel tervezni tudsz.
ELMÉLET ÉS GYAKORLAT
Az elmélet és a gyakorlat kéz a kézben jár, nagyon fontos, hogy mindkettővel foglalkozzunk.
Sokaknak igen nagy a lyuk az elméleti tudásban, de ha ez nincs fejlesztve, akkor a gyakorlat mit sem ér. A foglalkozások során nagy hangsúlyt fektetek ezekre, és ahol hiányt látok, arra felhívom a figyelmet, és persze segítséget nyújtok a megértésben illetve a gyakorlati bemutatásban, amennyiben a lehetőség erre adott.
UTÓMUNKA
A legnagyobb hiányosságot a fotósok életében itt látom! A digitális negatívval ugyanúgy dolgoznunk kell, mint a filmnél, nemhiába mondjuk, hogy a RAW az "nyers" formátum! Nekünk nem elég, hogy "lenyomjuk a gombot", már a komponálás során tudnunk kell, de legalábbis sejteni, hogy milyen fajta utómunkát tudunk elképzelni az adott fotóhoz. Persze ez nem igaz minden esetben, de a folyamatos gyakorlat segítséget fog nyújtani ebben is.
A cél az, hogy nagy magabiztonsággal kezelj olyan programokat, mint például az Adobe Lightroom, és a Photoshop. Persze létezik egy csomó más program és plugin, természetesen ezek is előkerülnek mint javaslat.
HÁZI FELADAT
Bizony, ezt sem úszod meg! :) A házi feladat lehet egy válogatás elkészítése egy következő alkalomra, vagy egy képnek az utómunkája, egy projekt előkészítése, vagy bármi, ami a fejlődésedet szolgálja.
Gregory Iron Photography (Gergely Vas photographer) © Copyright

© 2020 by Gergely Vas photographer ( Gregory Iron Photography )